Kulcsszo.hu

Újabb változások a mobilbarát weboldalak rangsorolásában de csak májustól

Májusban jön az új mobil algoritmus

Májusban jön az új mobil algoritmus

Rate this post

Ahhoz kétség sem férhet, hogy a mobilbarát weboldalak már jó ideje élvezik a Google szimpátiáját, s ez a jövőben sem lesz másként. A keresőóriás ugyanis bejelentette, hogy 2016 májusától a mobilbarát site-ok minden korábbinál nagyobb előnyt élveznek majd a rangsorolás terén. Érdemes tehát elkészíteni a weboldalak mobil verzióját is, hiszen ezzel jelentős lépéselőnybe lehet kerülni azokkal a site-okkal szemben, melyek kapcsán erre nem figyelnek.

Májustól várható a frissítés

Már 2015 áprilisában bevezetésre került a mobilbarát algoritmus, melynek alapján a mobilról indított keresések alkalmával a mobilbarát oldalak egyértelmű előnyt élveztek. A Google hivatalos weboldalán olvasható közleményében arra is felhívja a figyelmet, hogy nyilván, a felhasználók által indított keresések továbbra is döntőnek számítanak majd, de a tartalom legalább ennyire fontos tényező a rangsorolásnál.

Már csak azért is megéri a weboldalon elhelyezett tartalmak minőségére odafigyelni, mert ez akkor is előnyt jelent, ha egyébként a site még nem rendelkezik mobilbarát verzióval. Ugyanakkor az előrejelzések tükrében mindenképpen megéri ügyelni a mobilbarát megjelenésre, hiszen ellenkező esetben jelentős visszaesés lesz megfigyelhető.

Erre a Stone Temple cég is felhívja a figyelmet, amely a tavalyi algoritmus hatásával kapcsolatban arra a következtetésre jutott, hogy a nem mobilbarát URL-eknek 50 %-os hatásromlással kellett számolniuk már 2015-ben is. A tendencia csak még inkább erősödni látszik majd idén májustól.

Mit érdemes tudni a mobil algoritmusról?

Mivel már a tavalyi bejelentéskor is említette a Google, hogy további fejlesztések és ezekkel együtt változások várhatóak, így a mostani közlemény sem volt váratlan. A tapasztalatok azt mutatják, hogy már hazánkban is legalább 20-60 százalékát a kereséseknek mobilról indítják a felhasználók, tehát mindenképpen ajánlott erre felkészülni. Íme, néhány fontos tudnivaló, melyekkel célszerű tisztában lenni a mobil algoritmus kapcsán.

  • A mobil algoritmus url-ek alapján dönt a rangsorolás során. Ha mindössze csak egyetlen url mobilbarát, és a honlap többi része nem, akkor csak ez az egy fog előnyt élvezni a mobilos kereséseknél.
  • Az előzőből azonnal következik is, hogy ez az algoritmus kizárólag a mobilról indított keresésekre érvényes.
  • Tableten illetve asztali gépen a rangsorolást nem érinti. Ennek ellenére azonban ajánlott mobilbaráttá tenni a weboldalat, hiszen piaci szegmenstől függően akár a keresések 60 százalékát is indíthatják okostelefonról.
  • Nyelvtől és országtól függetlenül érvényes a mobil algoritmus, így hazánkban is.
  • A képtalálatok és a hírportálok nem érintettek, kizárólag a hagyományos organikus találati listára érvényes az algoritmus.
  • Fontos, hogy a CSS és JS fájlok elérése biztosított legyen, ellenkező esetben előfordulhat, hogy éppen emiatt nem látja a keresőóriás mobilbarátnak a site-ot.
  • Hasonlóképp akadályt jelenthetnek a különféle alkalmazásokat reklámozó felugró ablakok is.
  • Az algoritmus aktivitásának köszönhetően az oldal ismételt feltérképezése esetén azonnal tudomást szerez a változásokról.

A Google algoritmusáról érdemes tudni azt is, hogy nem tesz különbséget mobilbarát weboldalak között. Tehát vagy annak címkéz egy site-ot, vagy nem. Jó hír, hogy az oldal sebessége nem játszik szerepet a rangsorolásnál elért helyezésben, s ez a szóvivő szerint a jövőben is így marad.

Amennyiben a weboldal már most mobilbarátnak minősül, úgy a májusi szigorítás után is az marad majd. Mindössze egyetlen változásra lehet számítani, ez pedig nem más, mint az, hogy az olyan weboldalak elveszítik mobilbarát jellegüket, amelyek applikációk letöltésére ösztönöznek bannerek használatával.

Természetesen a jövőben is kiemelt jelentőséggel bír a rangsorolás kapcsán maga a felhasználó. Abban az esetben tehát, ha például egy márkanévre keres rá az internetező, úgy mobilbarát jellegtől függetlenül az érintett oldal fog elsőként megjelenni a találati listán. Egyelőre annyit tudni, hogy májustól lehet majd érzékelni a mobil algoritmus indulását, de pontos dátumot még nem ismerni.

Ha szeretne információhoz jutni arról, hogy weboldala mobilbarát-e, erről a Google Mobilbarát tesztoldalán néhány másodperc alatt tájékozódhat erről.

Exit mobile version