Google képkereső működése és keresőoptimalizálása

Manapság már nem fordulhatna elő az az eset, ami körülbelül 12 éve esett meg szűkebb környezetemben, amikor egyik megjegyzésemre reflektálva egyik kollégám döbbenten fedezte fel a Google képkereső szolgáltatásának létezését.
Ez a rácsodálkozás akkor vidám pillanatokat okozott az irodában, kivált, hogy a kolléga egyébként mindennapi és rendszeres internet használó volt, mégsem ismerte a Google ezen funkcióját.
Képkereső születéséhez Jennifer Lopez ruhája kellett

Jennifer Lopez Grammy 2000 díjátadó képei
Ezt a csodálkozást Önben is erősítheti, hogy a 2000. év előtt nem volt a Googlenak képkereső funkciója, és ezt nem másnak köszönheti, mint Jennifer Lopez Grammy 2000-ben készült fotói voltak. Az extra vagy inkább igen csak merész ruhája miatt, elkezdtek sokan keresni, de nem találták meg a userek a Google-ban, és ez a véletlen felhasználói igény indította el a Google fejlesztői a képkereső fejlesztésére.
Eric Schmidt a Google akkori elnöke a Dazed Digital magazin számára készült riportban árulta el, hogyan is történt az inspiráció. Ugye milyen hihetetlen ez, hogy mi kellett ahhoz, hogy ma már a képekre keresni is tudjunk?
HOGYAN KERESÜNK A GOOGLE KÉPKERESŐBEN?
A legnépszerűbb képkeresőről mára elmondható azt is, hogy – mint minden technikai eszköz – az azóta eltelt évek alatt rengeteget fejlődött.
A Google keresőmotor használatával a világhálón található milliónyi kép közötti keresés mára rendkívül egyszerűvé és sokoldalúvá vált, sőt: gyakran könnyebben megtaláljuk a minket érdeklő információt, ha eleve nem a szövegalapú, hanem egyből a képkereső funkciót használjuk.
A Google képkeresőt ugyanúgy kezeljük, mintha egyéb oldalakat vagy hivatkozásokat keresnénk: egyszerűen beírjuk a keresni kívánt fogalmat vagy kulcsszót a keresőmezőbe és megnyomjuk az Enter billentyűt vagy a Keresés-gombra kattintunk. A különbség mindössze annyi, hogy itt nem honlapokat fogunk eredményként látni, hanem képek ezreit.

Google képkereső – Debrecen kulcsszóra
A képkereső indítható a nyitólap fejlécéből, illetve úgy is, hogy indítunk egy általános keresést, majd az eredmények megérkezése után a Képek feliratra kattintunk és ezáltal tartalomtípus szerint szűrjük meg a találatokat.

Google képkereső eszközök
A megjelenő képekről még számos hasznos információt kapunk, ha az egeret a kép fölé visszük. Ilyen alapinformációk például:
- a kép neve, mely kék színnel látható,
- zöld színnel annak az oldalnak a webes elérhetőségét (vagyis URL címét) látjuk, ahol a kép eredetileg megtalálható,
- megtudhatjuk a kép méretét képpontban (pixelben) megadva (ez többek között honlapszerkesztéshez is hasznos információ lehet),
- a kép fölé navigálva két további link fedezhető fel, amelyek a „Hasonló képek” és „További méretek” elnevezést viselik. Az elsőre kattintva a találati listából kiválasztott képhez (színeiben, arányaiban, elrendezésében) hasonló további képeket kapunk, míg a másodikra kattintva ugyanazt a képet kapjuk meg további méretekben (már amennyiben van az adott képnek többféle változata is a weben).
KÉPEK LETÖLTÉSE GOOGLE KÉPKERESŐVEL
Olykor azért keresünk a neten képeket, mert ötleteket gyűjtünk valamihez (pl. lakberendezés, építkezés, hobbi), így amikor olyan képet találunk, ami megtetszett, szeretnénk lementeni. Jó tanácsként elmondható, hogy érdemes a fotót az eredeti méretében megjeleníteni. Ehhez kattintsunk a kiválasztott képre. Ekkor az előtérben megjelenő fotó hátterében látható lesz az az oldal, ahol a kép eredetileg szerepelt.

képek mentésének módja
Jobb egérgombbal az előtérben megjelent képre kattintunk és a felugró gyorsmenüből kiválasztjuk a „Kép mentése másként… /Kép mentése más néven…”- opciót. Ezután elmentjük a fotót a gépünkre, az általunk kiválasztott helyre vagy mappába.
Speciális képkeresés a Googleban
Amennyiben a képkeresést specifikáltabban, több részletre kiterjedően szeretnénk futtatni, a Google lehetőséget biztosít erre is az ún. Speciális keresés-funkcióval.

Google részletes képkeresés
Ha valamilyen szóra, kifejezésre korábban már rákerestünk, akkor a keresőmező alatt található Beállítások-gombra kattintva megtalálható a Speciális keresés-felirat. Rákattintva egy felületre jutunk, amiken különféle egyéb szűrési feltételek megadásával tudunk speciális módon fotókat keresni.
Itt lehetőség van az alábbi opciók megadására:
- a megjelenített találatok a beírt szavak mindegyikét tartalmazzák
- pontosan a beírt kifejezéseket tartalmazzák,
- ne tartalmazzák a beírt kifejezéseket.
A találatok tovább szűkíthetők az alábbi opciók szerint:
- képméret és -felbontás,
- képformátum
- méretarányok,
- domináns színek,
- kép jellege (pl.: arckép, fénykép, clipart objektum, vonalrajz),
- domain helye, jellege,
- felhasználási feltételek (licenszek).
KÉP ALAPÚ (FORDÍTOTT) KERESÉS
Talán kevésbé ismert opció, hogy a Google képkeresőjében tudunk képek alapján is kutakodni, ami azt jelenti, hogy nem csak kifejezések vagy adott kulcsszavak segítségével lehet képeket keresni, hanem egy már meglévő kép feltöltésével is, amit vagy a számítógépünkről illetve másik adathordozóról töltünk fel, vagy ha webes felületen érhető el a fotó, akkor megadjuk a kép URL címét.
A képfeltöltéshez a Google képkereső nyitófelületén a keresőmező jobb oldalán található kis fényképezőgép-ikonra kattintunk, ezután a Kép feltöltése-feliratra, majd a megjelenő Tallózás gombra lépve kiválasztjuk a feltölteni kívánt fotót.
A fordított képkereséssel azt is ellenőrizni lehet, hogy használja-e valaki saját képeinket engedélyünk nélkül a honlapján.
Ha kiderül, hogy igen, akkor több lehetőség is van:
1) felvesszük a kapcsolatot az illetővel és megkérjük, hogy vegye le a képünket az oldaláról
2) az illetőnek felajánljuk a képhasználatot, de cserébe azt kérjük, hogy egy linkkel hivatkozzon a honlapunkra, mint a kép forrására (ezt nevezzük linképítésnek).
Jó tudni, hogy ezt a módszert a képügynökségek is alkalmazzák, tehát nem érdemes olyan képet használni saját honlapunkon, amihez korábban nem kaptunk jogosultságot, mert ez hamar kiderülhet. A kép tulajdonosa kérheti a fotó eltávolítását, rosszabb esetben azonban akár kártérítést is fizethetünk a kép jogosulatlan használatáért, tehát nem érdemes kockáztatni.
FELHŐ ALAPÚ TÁRHELYSZOLGÁLTATÁS: GOOGLE KÉPEK
A Google Fotók lehet, hogy elsőre egyszerű képtároló szolgáltatásnak tűnik, de használatakor hamar rájövünk, hogy ez tulajdonképpen egy áthidaló megoldás a felhőalapú tárolás és a képszolgáltatás között, s ebbéli funkciójában, valamint korlátlan ingyenes tárhelyével mára komoly helyzeti előnyre tett szert az ismert szolgáltatókkal (Flickr, iCloud, Dropbox, OneDrive) szemben.
A Google Fotók manapság az első számú képtároló alkalmazás az Androidos rendszerű telefonokon. Sem külső háttértárakra való mentegetésre, sem szinkronizálásra nincs többé szükség, mert mindezek terhét leveszi a felhasználók válláról az alkalmazás.
A Google Fotók sok egyéb, fejlett funkciója mellett képes lementeni képeinket az Android és iOS eszközökről is, továbbá weboldalról is csatlakozhatunk hozzá.
Az alkalmazás automatikusan rendezi a feltöltött képeket a helyszín és dátum szerint. Fejlett képfelismerő funkciójának, valamint óriási adatbázisának köszönhetően könnyen beazonosítja a fotó tárgyát, valamint a rajta szereplő személyeket is.
Arcfelismerő funkciójának köszönhetően képes csoportosítani képeinket a rajta szereplő személyek szerint, így tehát képeink, emlékeink, videóink sokfelé szempont szerint – akár téma, dátum vagy a rajtuk szereplő személyek alapján – válnak kereshetővé. Úgynevezett címkéket (label) is használhatunk a képek osztályozására, mely szintén egyfajta keresését és osztályozást tesz lehetővé.
Ingyenes a felhő de…
Azt azonban érdemes szem előtt tartanunk, hogy ugyan a Google tárhelyszolgáltatása ingyenes, de más szolgáltatókkal ellentétben itt havi- vagy éves díj helyett a felhasználókról összegyűjthető információkkal fizetünk a cégnek, és ez – akár adataink biztonsága tekintetében is – sokak számára bizalmatlanságra vagy legalábbis óvatosságra adhat okot.
Hiszen már önmagában az figyelemre méltó, hogy nem csak Google-beli lekereséseink alapján, hanem a Fotók alkalmazáson belül is tetten érhető, hogy képeink alapján személyre szabott hirdetésekkel keresnek fel bennünket.
Az azonosító algoritmusok játszi könnyedséggel ismerik fel a felhasználók személyiségét és szokásait; akár a helyek, ahol jártunk, akár képeink témája alapján tudják rólunk, mit szeretünk enni-inni-olvasni, mi iránt érdeklődünk, hol jártunk már, mik a fogyasztási szokásaink. És mint tudjuk, az információ: hatalom és (sok) pénz.
Így kerül bele a fotónk a Google képerkesőbe
Fotó keresésekor a kép címe lesz az algoritmus, az alkalmazás pedig a képfile neve alapján igyekszik hozni a találatokat, ezért kiemelten fontos, hogy a honlapunk szerkesztésekor, még képfeltöltés előtt megfelelő kulcsszóval lássuk el fotóinkat (tehát ne hagyjuk meg az eredeti, pl.: fényképezőgép által adott szabvány fileneveket), majd ezen kifejezésekre optimalizáljuk oldalunkat.
A félreértések elkerülése végett a Google azonban azt is figyeli, hogy milyen weboldalon szerepel az adott kép, valamint milyen a szövegkörnyezete. Ezek minél inkább illenek egymáshoz, annál több helyen fog szerepelni a fotó és az aloldal a találati listákban.
Fontos a fotók lehető legnagyobb mértékű lekicsinyítése, természetesen a képminőség megtartásával.
Mivel a képek többet mondanak minden szónál, hangsúlyozzuk ki cikkeinket képekkel, lehetőleg minden általunk írt cikk tartalmazzon egy illusztratív és témájában a cikkre reflektáló fotót.
Ha tehetjük, saját képeket használjunk; amennyiben ez valamiért nem lehetséges, használjunk nagyobb fotószolgáltatókat (pl.: Flickr, illetve a canva.com az alábbi linken számos ingyenes forráshelyet megjelöl erre a célra.)
Ezenfelül egyre népszerűbb manapság az animált képek, vagyis az ún. GIF-ek (Graphics Interchange Format) használata is. Ezekkel némileg azért bánjunk csínján, mert túl gyakori alkalmazásuk megakasztja az olvasást, kizökkentve ezzel olvasónkat a témából.
Ingyenes képek a Google-ből
Marketingesek nagy problémája, honnan és hogyan szerezzünk képet a tartalmainkhoz úgy, hogy azok jogilag is megállják a helyüket. Először az ingyenes felhasználással szeretnénk megoldani az images vagyis a képek felhasználását, mert miért adjunk ki feleslegesen ki pénzt ha ezt meg tudjuk oldani másképpen is.
Ezt már szerencsére a Google képkeresője is segíti az Eszközök – Felhasználói jogok funkcióval. Itt már láthatjuk is azt a négy opciót amik között választhatunk. A fogalmak könnyen érthetőek, nem kell jogi végzettség hozzá. Hogy mi számít nem kereskedelmi célú felhasználáshoz ez is érthető vagyis amiből nem lesz bevételünk.

Google képkeresőben lévő képek felhasználhatósága
Kép keresőoptimalizálás szabályai
Lássunk néhány ökölszabályt csokorba szedve, amitől képeink és ezáltal weboldalunk keresőoptimalizálás szempontjából előnyösebb helyezést ér el a világhálón:
- megfelelő, leíró filenevek használata (helyes kulcsszó vagy egzakt megnevezés a kép tartalmához igazítva);
helyes méretezés (képméret csökkentése a gyorsabb betöltés érdekében) és ezzel együtt lehetőleg a magas képminőség megtartása; - reszponzív képek használata (optimális megjelenés mobileszközön és laptopon is azért, hogy a felhasználói élmény ugyanolyan legyen minden platformon);
- ahol ez releváns, használjunk képaláírásokat (a túloptimalizálás elkerülése végett nem szükséges minden képet feliratozni, elég csak azokat, amelyeket kifejezetten optimalizálni akarunk – gondolkodjunk mindig a felhasználók fejével!);
- megfelelő képcímke használata a fotónál arra az esetre, ha a fotó valamilyen oknál fogva nem megjeleníthető az oldalon.
Lehetőleg tartalmazza a SEO számára fontos kulcsszót, ami egyben leírja a képet is.
megfelelő OpenGraph használata a képnél, ami lehetővé teszi, hogy a fotó megosztás esetén megjelenjen a közösségi médiában is beágyazott tartalomként;
az XLM sitemaphez adjunk információt és címkéket az oldalunkon publikált képeinkről, hogy a Google könnyebben megtalálja és indexálhassa őket. Kétféleképpen végezhetjük ezt el: vagy használjunk külön sitemapet, amiben kilistázzuk a képeinket vagy adjunk képinfót egy már létező sitemaphez. Mindkét megoldás működőképes.
A fentiekből látható, hogy a hatékony képoptimalizálás sokféle összetevőből áll.
Érdemes mindig meggyőződni arról, hogy képeink és velük együtt az összes fent felsorolt összetevő hozzájárul a pozitív felhasználói élményhez és a sikeres optimalizáláshoz.
Üdvözlöm! Evenich András vagyok, 2005 óta foglalkozok online marketinggel és keresőoptimalizálással. Leginkább KKV-nak segítek fellendíteni a keresőből jövő forgalmat illetve SEO ügynökségeknek is gyakran be dolgozok. A biztonságos és eredményes megoldások híve vagyok. Szeretné, hogy sikeresebb legyen online vállalkozása? Szívesen adok pár ingyenes tippet, hívjon akár most: +36-70-521-3033
Nincsenek hozzászólások