Ezért is kell Google keresőoptimalizálással foglalkozni a Facebook mellett
Ismét a Google szállítja a legtöbb látogatók a weboldaltulajdonosok részére – erre a megállapításra jutott a Recode. Miközben a Google folyamatosan növelni képes a részesedését a forgalmi források között, addig a Facebook jelentősen csökkenti a saját szerepét a forgalomterelés tekintetében.
A jelentés reprezentatív jellegét 2500-nál is több minta szolgáltatta, ráadásul a legnevesebb médiumok adatait is tartalmazta. Ennek köszönhetően a szórás, illetve a hibahatár igencsak alacsonynak tekinthető.
Google kontra Facebook verseny a látogatókért
A 2017-es esztendő elején a Facebook még stabilan a Google előtt szerepelt; akkoriban a webhelylátogatások mintegy 39 százalékát eredményezte. A Google 34 százalékon állt, viszont a tendenciák ellentétesek voltak egész évben. A Facebook egész évben csökkentette a külső oldalakra terelt felhasználók számát és arányát, a Google viszont folyamatosan növelte, részben a Facebook döntésének köszönhetően. Az év végére teljesen megváltozott a helyzet: már a Google volt előnyben a maga 44 százalékával, a Facebook viszont 26 százalékra zsugorodott.
Habár a változás egyik okaként azt szoktuk hallani, hogy a Google AMP több felhasználót küld, mint a Facebook Instant Articles, a Google AMP előtörése némileg túlzónak tűnik. Ezért érdemes más szempontokat is megfigyelni, illetve górcső alá venni.

Aoogle AMP kontra Facebook Instant Articles
Szinte folyamatosan változik a Facebook algortimusa
A Facebook folyamatosan frissíti, illetve változtatja azokat az irányelveit, amelyek a külső tartalommegosztásokra és közzétételekre vonatkoznak. Ezek a változtatások jelentősen befolyásolják a Facebookról történő átkattintások számát, így természetes módon csökken a webhelyek esetében a közösségi média forgalmi forrás jelentősége. Ráadásul a Facebook nemrégiben bejelentette, hogy a megosztások és a „cicás videók” ellenében inkább az emberi és családi kapcsolatokat erősítő tartalmakat helyezi előtérbe. Ennek gyakorlati megvalósítása ugyan még tartalmaz ismeretlen elemeket, azonban abban biztosak lehetünk, hogy tovább fogja csökkenteni a webhelyekre átcsorgatott látogatottság arányát.
A Facebook Instant Articles szolgáltatása egyfajta segítséget igyekezett nyújtani a webmesterek és a tartalomgyártók számára, azonban ez a szándék inkább csak ígéret maradt. Miközben a szolgáltatás a jó minőségű tartalmak közzétételét és megosztását volt hivatott szolgálni, a benne rejlő lehetőségek folyamatosan csökkentek, egyre kevesebb felhasználót juttattak el a külső honlapokra, a tartalom minőségétől függetlenül…
Ráadásul nem csak a Facebook tudatos tevékenysége, hanem a megváltozott trendek is azt idézték elő, hogy egyre kevesebb átkattintás jöjjön létre a nagy kék közösségi médiából. Egyre több videótartalom születik, ami teljes egészében a Facebook berkein belül tekinthető meg, nincs szükség semmilyen átkattintásra. Ez a tendencia egészen biztosan komoly hatással van a webhelyek forgalmi forrásainak alakulására.
Google Amp előnyei
És természetesen meg kell említeni a Google AMP oldalait is. A technológia a Google saját szerverein tartja a felhasználókat, illetve a Google találati lista tetején „Top stories” híreket képes megjeleníteni. Ezzel már lényegi módon képes segíteni a saját részesedését a forgalmi források között.
Habár az itt leírt tendenciák globálisak, Magyarországon is megfigyelhetők. Nincs reprezentatív jelentésünk a hazai terepről, a Facebook elérések visszaesése fájdalmas pont minden webmesternek, aki csak erre a csatornára alapozta a látogatottságnövelését.
Üdvözlöm! Evenich András vagyok, 2005 óta foglalkozok online marketinggel és keresőoptimalizálással. Leginkább KKV-nak segítek fellendíteni a keresőből jövő forgalmat illetve SEO ügynökségeknek is gyakran be dolgozok. A biztonságos és eredményes megoldások híve vagyok. Szeretné, hogy sikeresebb legyen online vállalkozása? Szívesen adok pár ingyenes tippet, hívjon akár most: +36-70-521-3033








Nincsenek hozzászólások