Hatékony kulcsszókutatás 5 elképesztően egyszerű lépései

A keresőoptimalizálás folyamata a közhiedelemmel ellentétben korántsem csak abból áll, hogy gondolunk egy merészet, megálmodunk néhány kifejezést, és arra optimalizáljuk az egész honlapot annak érdekében, hogy minél több és értékesebb látogató juthasson el honlapunkra. A SEO-t ugyanis ilyen esetben mindig az úgynevezett kulcsszó kutatás előzi meg, ami a folyamat egyik első lépésének tekinthető annak érdekében, hogy a lehető legtöbb látogató futhasson be weboldalunkra.
A kulcsszó kutatás kapcsán a magyar keresőoptimalizálók egy jelentős része komoly problémát csinál, holott nem kell túlbonyolítani, és nem is kell angol mintát alkalmazva összetett keresési kifejezésekben gondolkoznunk, az ugyanis a relatíve kis piacból kifolyólag nálunk úgysem működne. Nyilván az egyszavas kulcsszavakkal már nem megyünk túl sokra, ellenben az angol nyelvterületeken gyakran használt 5-6 szavas kifejezések a magyar weboldalak esetében feleslegesek, elegendő lesz mindössze 2-3 szót és összetettebb kifejezést megalkotni ahhoz, hogy a kutatás hatékonnyá váljon, de természetesen ehhez is be kell tartanunk néhány alapszabályt.
Kezdje a kulcsszókutatást ezzel az 5 lépéssel:
Gondolkozzon a látogatók fejével
Az első és egyben legfontosabb dolog a kulcsszavak kutatása kapcsán az, hogy összegyűjtjük azokat a kifejezéseket – legyenek akár egy-, akár többszavasak –, amelyek a leginkább jellemzőek weboldalunkra és általános tevékenységünkre. Ezt minden esetben a honlap tulajdonosának és a SEO szakembernek közösen kell elvégeznie, hiszen míg az egyikük páratlanul ismeri a weboldal és a szolgáltatás feladatkörét és az elérendő célt, addig a keresőoptimalizáló a megfelelő szakmai hátteret és tapasztalatokat tudja biztosítani a folyamathoz.

Kulcsszókutatás gondolkozzon a látogatók fejével
Ezzel kapcsolatban nagyon fontos, hogy a kulcsszó kutatás első lépéseként nyugodtan eresszük szabadjára fantáziánkat, mindent írjunk le, ami csak eszünkbe jut, és ami csak fontos lehet számunkra ebből a szempontból. Erre azért is szükség van, mert a legalapvetőbb kulcsszavak biztosan a konkurenciának is eszébe jutottak már, így a feladat az, hogy mi más szemszögből és alaposabban közelítsük meg a témát, minél pontosabb kifejezéseket alkalmazzunk ahhoz, hogy előnyben lehessünk másokkal szemben. Ebből is látszik a kulcsszó kutatás szoftvert vagy valamilyen speciális programot sem igényel ez elején.
Google kulcsszótervező ami Önnek is kéznél legyen
Kevesen tudják, de ma már nagyon jó automatizált eszközök is léteznek a megfelelő kulcsszó kutatásra. Az egyik legjobb – magyar nyelven is elérhető – eszköz a Google Adwords Kulcsszótervező, ami lehetőséget ad arra, hogy könnyen és egyszerűen elindulj egy bizonyos úton. Nem kizárt ugyanis, hogy ez az automatizált folyamat olyan dolgokat is eszedbe juttat, ami magadtól nem sikerült volna.

Google kulcsszóterezője amit az Adwords hirdetési rendszerben érhetünk el
A Google Adwords felületére belépve tudjuk használni az ingyenes programot, igen ingyenes ez a kulcsszó tervező eszköz, mert a Google még azt sem kéri, hogy legyen egy futó kampányunk amiért fizetünk. Eszközök – Kulcsszótervező menüpontra kattintva 3 opcióval találkozhatunk.
- Elsőként a weboldalunk témájához kaphatunk kulcsszó javaslatokat
- Másodikként a meglévő kulcsszavainkat tudjuk megnézni, hogy milyen számú keresések történnek rájuk és milyen a verseny
- Kulcsszavak kombinációja és új kulcsszavak generálása történik – ezt nem szükséges első időkben nagyon használnunk
Használja a Google keresőjének automatikus kulcsszó kiegészítőjét
Ha sikerült összeírnunk legalább 15-20 keresőszót – természetesen az sem baj, ha 50 van, hiszen minél több, annál jobb –, akkor nagyon fontos, hogy le is teszteljük ezeket a kulcsszavakat. Ezt a legegyszerűbben úgy tudjuk kivitelezni, ha nyitunk egy Google keresőt, és oda egyenként beírogatjuk a kiválogatott kifejezéseket, amelyek kapcsán bizonyos szempontokat figyelembe kell vennünk. A jó kulcsszó ugyanis az lesz, amelyikre pontosan olyan honlapokat kapunk, mint amilyenek a téma vagy a szolgáltatások terén egybevág a mi weboldalainkkal. Érdemes ezeket kiemelni, és egyfajta fő kulcsszóként kezelni, és hozzá finomítani néhány alárendelt keresőszót, amelyek egyébiránt a későbbiekben sokkal fontosabbak lesznek.

Google kereső kulcsszókutatásra, használja az automatikus kiegészítéseket
Ha tehát monitorokkal foglalkozunk, a monitor kifejezésre optimalizálva bizonyára nem leszünk túl előkelő helyen a találati listán. Ha viszont csak mi forgalmazzuk itthon egy fiktív gyártó adott monitortípusát, akkor érdemes kulcsszóként kiválasztani azt is, és arra optimalizálni egy-egy aloldalt vagy blog bejegyzést annak érdekében, hogy a kereső felfigyeljen ránk, így a gyártó nevének és a „monitor” kifejezésének a beírásával valószínűleg az első helyen hoz majd minket a kereső.
Kulcsszavak amik fontosak és amik nem annyira
Természetesen itt még nem ér véget a munka, hiszen az eredményeket minden esetben finomítani kell. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy bizonyos kulcsszavak hiába tűnnek elméletileg jónak, a gyakorlatban mégsem akarnak működni. Azokba nem is szabad sokkal több energiát beleölni, inkább az egyediségre és a specialitásokra összpontosítani, és a későbbiekben egyre erősebb és egyre bővebb tartalmat felépíteni, amivel hosszabb távon nem csak a látogatottság növelhető, hanem akár még a konkurensek is legyűrhetők.
Kulcsszókutatás először és még sokszor
A kulcsszó kutatás nem egy olyan folyamat, amelynek van kezdete és vége. Kezdete ugyan van, a SEO egyik első lépéseként, vége azonban szinte soha nincs! Hogy miért? Egyszerű: a piac is folyamatosan változik, jönnek új igények, új márkák, új termékek, új szolgáltatások, új trendek és divatok, nekünk pedig igazodnunk kell ezekhez a megfelelő kulcsszavakkal, tartalmakkal és egyéb átalakításokkal, hogy soha ne maradjunk el a konkurensektől. Arról nem is beszélve, hogy a réspiac kulcsszavainak felkutatása mennyire fontos, amivel egy olyan piacra is betörhetünk amivel nagyon kevesen foglalkoznak – és ha szerencsék van mi foglalkozhatunk először vele. Ezt angol nyelvterületen a niche keyword-nek nevezték el, erre speciális kulcsszó kereső programok is léteznek, legfőképpen angol nyelvterületre.
Mit csináljon a kulcsszavakkal?
A kulcsszó kutatásának eredményeit rögzítse egy xls-be akár a Google drive-ban is, és egészítse ki a listát a keresés is gyakorisággal amit megtudhat a Google Adwords kulcsszóválasztó eszközével. Amit sokan nem tesznek meg, hogy megnézni van-e az adott kulcsszóra tartalmuk a weboldalon és ezt jelölni is kellene. Több tartalmunk is lehet egy kulcsszóra, ami lehet egy termék kategória oldal vagy egy blog bejegyzés is, ezt is érdemes rögzíteni, hogy a tartalom típusa, jellege micsoda is valójában.
A számokon túl egyszerűen a Google használjuk és azt figyeljük meg, hogy a látogatóink, vásárlóink milyen kifejezéseket használnak, mert ezekre fognak keresni, illetve mik azok a kérdések amik őket foglalkoztatják.
Ön szerint sem olyan bonyolult a jó kulcsszavak megtalálása?
Üdvözlöm! Evenich András vagyok, 2005 óta foglalkozok online marketinggel és keresőoptimalizálással. Leginkább KKV-nak segítek fellendíteni a keresőből jövő forgalmat illetve SEO ügynökségeknek is gyakran be dolgozok. A biztonságos és eredményes megoldások híve vagyok. Szeretné, hogy sikeresebb legyen online vállalkozása? Szívesen adok pár ingyenes tippet, hívjon akár most: +36-70-521-3033
Nincsenek hozzászólások