Hatékony vevőszerző csatornák webáruházak számára
A webáruházak vevőszerzése másfajta megközelítést igényel a marketingesek részéről, mint ami a szolgáltatások esetén megszokott. Az alábbiakban sorra vesszük a kereskedelmi webhelyek legfontosabb forgalmi forrásait, kitérve természetesen a megtérüléssel kapcsolatos jellemzőkre.
Ár-összehasonlító oldalak
Nem véletlenül kerül első helyre ez a forgalmi forrás. Persze megoszlanak a vélemények, beszélhetünk-e önálló forrásról, hiszen az Árukereső, Árgép és kisebb társaik tulajdonképpen egyfajta katalógusok, amelyek hivatkozási forgalmat biztosítanak a webáruházak számára. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a jóárasított termékek esetén olyan konverziós rátát képesek biztosítani, amivel a legtöbb forgalmi forrás nem képes konkurálni.
Éppen ezért az ár-összehasonlító oldalaknak helyük van a forgalmi források között, még abban az esetben is, ha a magas költségek jelentősen rontják a csatorna által eladott termékek bevételeit. Mindenképpen tudatos kereskedésre van szükség, ha jelentős szerepet szánunk az ilyen oldalaknak, hiszen könnyedén előfordulhat, hogy a költségek elviszik a profit jelentős részét, sőt, veszteség is elképzelhető.
Kattintásalapú hirdetések
A Google Ads mellett a Facebook fizetett hirdetésszolgáltatását szoktuk kiemelni ebben a csoportban. Ezek esetében is kiemelt figyelemre van szükség a megtérülést illetően, de nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy nagyobb költések esetén a Google Ads kannibalizálni képes az ingyenes kereskedelmi forgalmat, így a megtérülési adatok számítása kissé összetettebb lehet, vagyis időszakok összevetésére lehet szükség.
Organikus forgalom
A keresőoptimalizálás által elérhető és növelhető forgalom a legjobb megtérüléssel rendelkező csatorna a legtöbb webáruház számára, hiszen alacsony ráfordítás mellett jelentős bevételek elérésére nyújt lehetőséget. Fontos látni vele kapcsolatban, hogy jelentős szerepet játszik a segített konverziókban is, ahol attribúciós modelltől függően egyéb csatornáknak tulajdonítunk egyes tranzakciókat, noha a vásárlói életútban jelentős szerepet töltött be az ingyenes keresési forgalom.
Közvetlen forgalom
A legértékesebb, valamint a legnehezebben és legdrágábban építhető forgalmi forrásként szoktuk emlegetni a közvetlen forgalmat. A márkaépítés sokféle marketingtevékenységgel megvalósítható, ezek azonban jellemzően az eMAG, Extreme Digital és hasonló méretű szereplők számára kínálnak valós lehetőséget. A TV-reklámok, óriásplakátok és hasonló árazású megjelenések a kkv-szektorhoz tartozó webáruházak számára rendszerint elérhetetlenek, ám a más forrásokkal elért elégedett vásárlók direkt visszatérése az ő esetükben is megvalósulhat.
Zárszóként
Nagyon fontos, hogy a különböző forgalmi források megtérülését a lehető legpontosabban fel tudjuk mérni. Ennek legegyszerűbb módja a költés-bevétel arány megállapítása, vagyis annak definiálása, mekkora marketing költés mellett mekkora bevételt tudunk elérni. Minél részletesebb adatokkal rendelkezünk, annál inkább növelhetjük a pénzügyi tudatosságot a vállalkozás berkein belül.
Üdvözlöm! Evenich András vagyok, 2005 óta foglalkozok online marketinggel és keresőoptimalizálással. Leginkább KKV-nak segítek fellendíteni a keresőből jövő forgalmat illetve SEO ügynökségeknek is gyakran be dolgozok. A biztonságos és eredményes megoldások híve vagyok. Szeretné, hogy sikeresebb legyen online vállalkozása? Szívesen adok pár ingyenes tippet, hívjon akár most: +36-70-521-3033
Nincsenek hozzászólások